Az első hét tapasztalatai
Eltelt egy hét. Mit is mondjak, voltak könnyen megugorható dolgok és annyira nem könnyűek. Erről mesélek most nektek..
Meglepődtem. Arra számítottam, bevallom, hogy "jajjj, majd szédülök az éhségtől, megint agresszív és feszült leszek, nem fogok tudni aludni". Semmi ilyesmiről nem volt szó viszont.
A másik aggályom abban gyökeredzett, hogyan fogok én ennyi zöldséget megenni.. és húst. Édes sincs. Sem erithrit, sem sztívia. Mi lesz velem?
A programot leírás szerint szombaton kezdtük. Kimentünk a "Bauernhofra" (tanyagazdaságszerű bio termelők), ahol bevásároltunk. Vettem sok-sok csirkét, egy kevés darált marhát, májat.. és főztem.
A rugalmasság és a türelem jó barátaim voltak. A hétvége még relatív simán ment, hétfőtől viszont kicsit bajban voltam.. egyedül a négy gyerekkel, a menü szerint minden ebéd leves (amit Bandesz nem tud elvinni, mert bármilyen jól zár a doboza, belefolyik).. Megoldottam.
Azzal kezdtem, hogy az ebédet és a vacsorát felcseréltem. Úgy láttam, különösebb jelentősége nincs. Aztán rákaptam arra, hogy 4 adagot főzzek. Így amit vacsoráztunk, az volt másnap az ebéd. Alvás időben pedig megfőztem a következő 4 adagot. Így egy munkával két napra lett kaja és nem is volt unalmas, mert habár két nap is ugyanazt ettük, de nem mindig (más volt az ebéd és a vacsora).
A program azzal kezdett, hogy "akkor kezdj bele az AIPba, ha el tudsz menni 2 hét szabadságra és csak főzni, főzni, főzni...". Ez alapján én sosem kezdtem volna el. Azt mondom, kár várni a "jó" pillanatra, mert sosem jön el. Mindig az a legjobb pillanat, amikor megérik az elhatározás, hogy MOST kell lépni. Némi leleményességgel mindent meg lehet oldani.
Igen elcsodálkoztam, hogy milyen jókat eszünk. Nekem ez az AIP valahogy olyan réparágós, párolhúsos agyrémnek tűnt. Ezzel szemben isteni finomakat főzök, elég sokat improvizálok is már (receptek hamarosan). Olyan zöldségek kerültek az asztalra, amiket ezer éve, vagy soha nem ettem, pl spárga, cékla, mogyoróhagyma, szálas zeller. Nem hiányzott az édesség, sők, a csokifalási rohamaim is elmúltak. (Talán ennek örülök a legjobban).
A kávé... hát igen. Valahol eddig sajna még mindig becsúszott egy harmatgyenge. A reggeli kávé helyett már kísérletezek a megoldásokkal (erről külön posztot fogok írni, ha meg van a tökéletes), és a pihentető alváson is dolgozom (mert úgy sajna nehéz kipihenten ébredni, ha valaki rosszul alszik). Illetve lelkesen keresem a levendulámat, de erről is írok később..
További "feketepont", hogy a héten sikerült egyszer mellényúlnom, megettem a gyerekek magvas kiflijét (a lány kiflijének a felét), mert hát én annyira nem is vagyok beteg... nagyon rosszul lettem, megfájdultak az izületeim, a gyomrom, az agyamra megint ráhúzták azt a bizonyos "zoknit". Szörnyű volt. Illetve elalvásnál megint kezdődött a szívdobogás, ami már rendeződni látszott. Örök tanulság volt, hogy amit nem szabad, azt tilos...
Ami egyfajta negatívum (ki hogyan éli meg, én örülök is neki valahol), hogy az aip elkezdése óta megháromszorozódtak a kiütéseim és a hajam is kicsit intenzívebben hullik. Ez elvben egy teljesen normális immunrekció, a gyerekeknél anno végignéztem, hogyan erősödnek fel a tüneteik, majd múlnak el pár hét után, így nem estem pánikba. Ez valahol jó jel, tisztul a szervezetem.
További meglepetés volt, hogy nem csak meg tudtam enni a húst, nagyon megszerettem. Azt hittem, nehéz lesz átszokni, de nem... most már nem csak a marhát kívánom, de pl birkát vagy szarvast is szívesen ennék. Én, a vegetáriánus :D A májjal viszont hadilábon állunk... Megettem, de egyelőre csak muszájból.
Tanulságos volt, mennyi mindenre mondjuk, "nem szeretem", anélkül, hogy kapna egy esélyt...
A heti célkitűzés: végigolvasni Mezei Elmira Autoimmun szakácskönyvének az elejét :)
Meglepődtem. Arra számítottam, bevallom, hogy "jajjj, majd szédülök az éhségtől, megint agresszív és feszült leszek, nem fogok tudni aludni". Semmi ilyesmiről nem volt szó viszont.
A másik aggályom abban gyökeredzett, hogyan fogok én ennyi zöldséget megenni.. és húst. Édes sincs. Sem erithrit, sem sztívia. Mi lesz velem?
A programot leírás szerint szombaton kezdtük. Kimentünk a "Bauernhofra" (tanyagazdaságszerű bio termelők), ahol bevásároltunk. Vettem sok-sok csirkét, egy kevés darált marhát, májat.. és főztem.
A rugalmasság és a türelem jó barátaim voltak. A hétvége még relatív simán ment, hétfőtől viszont kicsit bajban voltam.. egyedül a négy gyerekkel, a menü szerint minden ebéd leves (amit Bandesz nem tud elvinni, mert bármilyen jól zár a doboza, belefolyik).. Megoldottam.
Azzal kezdtem, hogy az ebédet és a vacsorát felcseréltem. Úgy láttam, különösebb jelentősége nincs. Aztán rákaptam arra, hogy 4 adagot főzzek. Így amit vacsoráztunk, az volt másnap az ebéd. Alvás időben pedig megfőztem a következő 4 adagot. Így egy munkával két napra lett kaja és nem is volt unalmas, mert habár két nap is ugyanazt ettük, de nem mindig (más volt az ebéd és a vacsora).
A program azzal kezdett, hogy "akkor kezdj bele az AIPba, ha el tudsz menni 2 hét szabadságra és csak főzni, főzni, főzni...". Ez alapján én sosem kezdtem volna el. Azt mondom, kár várni a "jó" pillanatra, mert sosem jön el. Mindig az a legjobb pillanat, amikor megérik az elhatározás, hogy MOST kell lépni. Némi leleményességgel mindent meg lehet oldani.
Igen elcsodálkoztam, hogy milyen jókat eszünk. Nekem ez az AIP valahogy olyan réparágós, párolhúsos agyrémnek tűnt. Ezzel szemben isteni finomakat főzök, elég sokat improvizálok is már (receptek hamarosan). Olyan zöldségek kerültek az asztalra, amiket ezer éve, vagy soha nem ettem, pl spárga, cékla, mogyoróhagyma, szálas zeller. Nem hiányzott az édesség, sők, a csokifalási rohamaim is elmúltak. (Talán ennek örülök a legjobban).
A kávé... hát igen. Valahol eddig sajna még mindig becsúszott egy harmatgyenge. A reggeli kávé helyett már kísérletezek a megoldásokkal (erről külön posztot fogok írni, ha meg van a tökéletes), és a pihentető alváson is dolgozom (mert úgy sajna nehéz kipihenten ébredni, ha valaki rosszul alszik). Illetve lelkesen keresem a levendulámat, de erről is írok később..
További "feketepont", hogy a héten sikerült egyszer mellényúlnom, megettem a gyerekek magvas kiflijét (a lány kiflijének a felét), mert hát én annyira nem is vagyok beteg... nagyon rosszul lettem, megfájdultak az izületeim, a gyomrom, az agyamra megint ráhúzták azt a bizonyos "zoknit". Szörnyű volt. Illetve elalvásnál megint kezdődött a szívdobogás, ami már rendeződni látszott. Örök tanulság volt, hogy amit nem szabad, azt tilos...
Ami egyfajta negatívum (ki hogyan éli meg, én örülök is neki valahol), hogy az aip elkezdése óta megháromszorozódtak a kiütéseim és a hajam is kicsit intenzívebben hullik. Ez elvben egy teljesen normális immunrekció, a gyerekeknél anno végignéztem, hogyan erősödnek fel a tüneteik, majd múlnak el pár hét után, így nem estem pánikba. Ez valahol jó jel, tisztul a szervezetem.
További meglepetés volt, hogy nem csak meg tudtam enni a húst, nagyon megszerettem. Azt hittem, nehéz lesz átszokni, de nem... most már nem csak a marhát kívánom, de pl birkát vagy szarvast is szívesen ennék. Én, a vegetáriánus :D A májjal viszont hadilábon állunk... Megettem, de egyelőre csak muszájból.
Tanulságos volt, mennyi mindenre mondjuk, "nem szeretem", anélkül, hogy kapna egy esélyt...
A heti célkitűzés: végigolvasni Mezei Elmira Autoimmun szakácskönyvének az elejét :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése